3.rész: Ügye fogyott vallomás

Félek. Félek ezektől az érzésektől melyek záporesőként zúdulnak rám. Azt hittem nem fogok így érezni, ha elmész. Reméltem, ha érzek is irántad valamit az nem lesz ennyire intenzív. Tévedtem és most már csak remélni tudom, hogy hamarosan újra látni foglak téged. Bolond vagyok, hogy még mindig téged szeretlek és, hogy még mindig vágyom arra, hogy átölelj és fülembe súgd, menyire szeretlek. Lehetetlen és elképzelhetetlen, hogy te is ezt érezd. Nincs ilyen és nem is lesz. Te más vagy, ahogy én is. Tűz és víz és e kettő sose fog össze fonódni. Képtelenség, ahogy az is, hogy te meg én valaha az életben egy párt alkossunk. Ki kell vernem ezt a fejemből, de nem, tudom, hisz minden percben titokban arra vágyom, hogy te is viszonozd azt, amitől én annyira szenvedek.

Felhívtam minden este, de vagy nem vette fel vagy hulla fáradt volt. Nagyon sokat kell dolgoznia és a szívem összeszorul erre a gondolatra. Az én kis Chanyeolom. Nagyon hiányzik.
• Yumi. Holnap jön haza Chanyeol. - jött be az asszonyság az udvarból miközben én ismételten reménytelen gondolataimat véstem papírra.
• Tényleg? - nem akartam elhinni. Mesébe illő pillanatként tekintettem erre. Chany itthon? És ráadásul holnap? Nem ez valami tréfa lehet.
• Igen. - és láttam rajta ő is felhőtlenül boldog.
• Jaj de jó!!! - felszaladtam a szobámba majd a szekrényembe bújtam megkeresni a féltve eldugott ajándékomat, amit neki csináltam. Nem nagydolog, de neki tudom jól, hogy tetszeni fog. Még elvégeztem rajta pár utolsó simítást és végül becsomagoltam. Visszatettem a szekrénybe, hogy ne legyen semmi baja. Lehetetlen volt engem elviselni azon a délutánon. Annyira boldog voltam és alig vártam már, hogy újra tudjak vele beszélgetni. Érezni akartam édes illatát és hallani felemelően boldog hangját. A ház nélküle olyan üres de, hogy újra itthon lesz minden olyan lesz, mint annak idején.

Egész éjszaka nem tudtam aludni. Csak az járt a fejembe, hogy holnap haza jön, én pedig boldogan fogok ugrani a nyakába és végre tisztázni fogom vele iránta érzet érzelmeimet. Nagyon szeretem, és azt akarom, hogy ezt ő is tudja meg. Lehet, hogy meg fog döbbeni, de nem hiszem, hogy el fog utasítani hisz annyit voltunk már együtt. Ő és én végre talán egy pár leszünk. Magamhoz ölelve kispárnám aludtam el. Már álmaimba is befészkelte magát és már lassan olyan volt, mint egy ragályos betegség, ami újra meg újra meg keres, ha már gyógyultnak vagyok tekintve. Ő is ilyen nekem mióta csak ismerem. Nem tudok belőle kigyógyulni és érzem ez lesz a vesztem.

Hajnalba ébredtem fel. Rajtam kívül semmi és senki más nem volt még ébren. A madarak próbálgatták hangjukat, de semmi más zajt nem hallottam. Túl korán volt még. A szekrényemhez vettem az irányt. Kinyitottam ajtaját majd elő vettem az ajándékát. Magamhoz öleltem mosollyal az arcomon és reméltem hamarosan végre haza fog érni és találkozhatunk. Az asszonyság egész nap a konyhában volt és főzött drága egyetlen fiának. Én a házat vettem kezelésbe míg Yoora egésznap a szobájában volt és vagy a gép előtt ült vagy a telefonján csacsogott. Bementem Chanyeol szobájába és elkezdtem porszívózni majd a tárgyakról lesöpörni a port. Az asztalt vettem kezelésbe mikor egy borítékot láttam meg rajta. Nem volt rajta feladó se címzett. Eleinte nem akartam kinyitni, de győzött a kíváncsiságom és elolvastam. Egy gyönyörű szerelemes levél volt, amit ő írt. Szívem összeszorult. Biztos egy lánynak írta, akibe reménytelenül szerelmes volt vagy még mindig az. Visszatettem a levelet a helyére majd mintha mi sem történt volna lementem a nappaliba próbáltam gondolkodás nélkül végezni a munkámat.

Delet ütött az óra mikor Chanyeol belépett, az ajtón. Összeszorult a szívem és rögtön, mint egy jó kis húg a nyakába ugrottam. - Hiányoztál.
• Te is nekem baby. - olyan jó volt ismét átölelni. Magamba szívtam illatát és próbáltam memorizálni hangjának csengését. Felesleges hisz ő rá mindig is emlékezni fogok.
• Hééé… ne hívj már így. Nem vagyok kicsi már. - csapkodtam szokás szerint.
• Tudom, de akkor is. Na, hadd nézzelek. - megfogta a kezem és a fejem felé emelte majd elkezdet lassan megpördíteni, hogy megnézhessen, mint valami szobrot. - Nagyon sokat fogytál. Eszel te rendesen?
• Igen. 
• Képzeld el kisfiam Yumi táncolni szokott.
• Tényleg kicsi baby?
• Igen, de nem megy valami jól.
• Na, majd szeretném én azt látni. - kacsintott egyet. Újra minden olyan lett egy pillanatra, mint régen. Boldog voltam, hogy egy időre visszakaptam titkos szerelmemet. Sokat mesélt arról ebéd közben, hogy hogyan telnek minden napjai és, hogy mennyit kell próbálnia. Most is alig akarták haza engedni, de mivel sokat fejlődött így elengedték erre az egy napra. Holnap vissza kell mennie. Elszomorodtam, hogy csak ennyi ideig maradhat. A sírás kerülgetett, de tartanom kellett magam. Mikor befejeztük az ebédet és a faggatás is alább maradt kicsaltam Chanyeolt a bunkerbe. Beültünk a mi kis szentéjünkbe és szótlanul ültünk egymással szembe. Mintha csodára vártunk volna. Őszintén én arra vártam.
• Bár megállna az idő. - csúszott ki a számon. Felkapta a fejét és értetlenül nézett rám.
• Ezt most miért mondod?
• Nagyon hiányzol, el se tudod hinni menyire. Minden nap arra gondolok vajon most, hogy vagy, mit csinálhatsz, és mikor jössz végre haza. Nagyon boldog lettem mikor megtudtam, hogy haza jössz. Kérlek, ne menj vissza. Hiányzol.
• Te is nekem kis butus, de nekem ez az életem. Nyugi nem sokáig fog ez már tartani. Csak az első pár hónap ilyen utána minden olyan lesz, mint régen.
• Nem lesz semmi olyan, mint régen. - sírtam el magam. - Hát nem látod? Nem érzed? Szerelmes vagyok beléd Chanyeol.