5. rész: SM Entertainment part 2.

 

 

 

 

A meghallgatáson szerencsémre nagy sikert arattam és így felvettek. Büszke voltam magamra, hogy valamit el tudtam érni saját akaratomból és erőmből. Büszkén felemelt fejjel sétáltam végig az SM folyosóján. Dúdoltam és néha-néha meg is pördültem saját tengelyem körül. Nagyon boldog voltam és mikor arra a szakaszra értem ahol a tánctermek vannak a szívem a torkomba dobogott. Hát még akkor mikor az egyik ajtó mögül Chanyeol hangját hallottam meg. Benyitottam, de fogalmam se volt, hogy miért teszek ilyet. Ott volt az exo bű körében. Olyan volt velük, mint, velem annak idején. Ezek szerint mi tényleg csak testvérként illünk össze. De nem érdekel. Tudom, hogy mi még leszünk együtt akár mit mondjon. Harcolni fogok a szerelméért. Kell, ő nekem hiába van valakije. Igen van valakije. Elszomorodtam erre a gondolatra. Van egy lány, aki szintén csak neki él. Nem állhatok közéjük. Most már tény, hogy el kell felejtenem Chany-t. Nagy nehezen vett észre és sajnáltam, mert olyan jó volt nézni, ahogy ott bohóckodnak. Olyan boldognak és fáradtnak tűnt. Mikor meglátott a szemei kikerekedtek majd félve körül nézett és elindult felém. Át akartam ölelni, de nem engedte. Már is így megváltozott volna? Ennyire szégyellne, hogy még a csapat előtt se engedi meg, hogy átöleljem? Megfogta a karom és ki akart vinni a teremből szó nélkül de Kris nem hagyta.
• Na Chany ki ez a lány? Nem mutatod be nekünk? - közeledett felénk miközben alaposan végig mért.
• Ő Yumi. Mostoha tesóm, akiről fogalmam sincs, hogy- hogy kerül ide. - fordult felém mondatának utolsó felénél. Haragudott rám ezt vettem ki a tekintetéből. Mintha útba lennék számára. Már nem az a régi Chanyeol. Ő már más. Fogva tartja őt ez az egész illuzionista világ, amiben él. Nem mutatkozhat már akárkivel hisz ő már híres ember. Figyelnie kell arra, hogy mit tesz, és mit mond. Kár érte. Sajnálom. Őt soha se érdekelte, hogy az emberek mit gondolnak róla.

• Én is itt vagyok gyakornok.  - mondtam büszkén kihúzva magam. Reméltem, hogy büszke lesz rám, de nem úgy látszott.
• Mi van? - hitetlenkedett. Látszott rajta, hogy őrültnek nézz. Nem hitte el nekem.
• Ma vettek fel. Épp az előbb. Nem is örülsz? - át akartam ölelni, de megint nem engedte.
• De csak nehéz fel fogni. - mondta miközben tolt el magától. Megváltozott most már tény.
• Na ha itt dolgozol te is, akkor kutya kötelességem megismerni téged. - jött felém Tao. Majd elkapta a kezem és megpuszilta a kézfejem. - Yumi? Jól hallottam? - mondta olyan sexin amilyen sexin csak tudta mondani.
• Igen. - nagyon zavarban voltam, ami nem is olyan nagy csoda. Tao egy szempillanat alatt a szívembe zárta magát. Mármint, na, nem úgy, mint Chanyeol de ő valamiért megfogott. A szemei, a szája az arca. Kissé zavarban voltam tőle, de ki nem lett volna.
• Örvendek. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy ilyen széplánnyal megismerkedhetek. - Chany megforgatta a szemeit majd megragadott bocsánatot kérve a többiektől, ki vitt a folyósóra.
• Tényleg felvettek? - nézett le rám ismételten hitetlenül.
• Igen és holnap kezdhetek. - mondtam boldogan. 
• Gratula. Nem hittem volna, hogy te is itt fogsz dolgozni. De, hogy jött ez az ötlet?
• Úgy, hogy hiányzik a bátyuskám.
• Mi? Én miattam? - megint ugyan az a fény éget a szemébe, mint mielőtt bejött volna az SM-be. Visszakaptam egy pillanatra.
• Igen. Nagyon hiányzol. Hiába ígérted meg nekem, hogy jössz. Nem jöttél így hát, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Nem akartam több Chany nélküli napot meg hát táncolni is szeretek. Nem veszítek vele sokat. - rántottam meg a vállam mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
• Remélem nem fog bajod esni bolond Baby. - ölelt magához. Megpuszilta a fejem tetejét. - Legyél, jó kislány kérlek. - megint, megint, megint. Csak még egyszer újra. Könyörgöm. Hadd legyek a karjaidba. Kérlek.
• Az leszek, megígérem.
• Hidd el ez a világ nem olyan, mint amilyenre ti számítotok. - vált komor hangnembe.
• Tudom, hogy nagyon keményen kell dolgozni. - mondtam, mint egy dedós, de ő a szavaimba vágott.
• Én nem arra gondolok. Vannak olyan dolgok, amiket a rajongók se tudnak és mi se. Mi is csak akkor tudjuk meg mikor már késő. Féltelek ennyi az egész, de én itt vagyok neked. - tudom jól vagy is sejtettem. Tudom, hogy mennek, a dolgok azért annyira hülye nem vagyok. Nem akarom ezt hallgatni tovább. Neki is örülnie kéne velem. De ő nem boldog.
• Mennem kell, mert biztos izgulnak már otthon miattam. Holnap találkozzunk rendben? - tereltem a témát majd elindultam.
• Rendben. Legyél jó és üdvözlök mindenkit. - kiabált utánam.
• Te is legyél jó. Szia.

 

 

 

 

4. rész: S.M Entertainment part 1

Van, mikor az ember egy perc alatt megbánja azt, amit tett vagy mondott. Én is így jártam. Az önbizalom mi magába kerített egy perc alatt szertefoszlott. Eltűnt a ködbe és tudom jól már sose fog vissza jönni. Elrabolta tőlem és megtaposta majd meggyötörve, összetörve adta vissza.

Kikerekedtek szemei és valami furcsa érzés kerített hatalmába. Ezt nem kellett volna elmondanom neki. Nem lett volna szabad. Idióta vagyok. Hisz még csak most jött haza. Honnan vettem, hogy majd neki is tetszeni fog az, amit mondani készülök.
• Yumi… - szólított meg olyan hangnemben, amiről az ember rögtön tudja, hogy minden veszve van.
• Ne tudod, mit felejtsd el! - magyarázkodtam hátha nem fogja tovább érdekelni a dolog és hátha azt hiszi majd, hogy hazudtam.
• Yumi. Nekem van valakim. Én szerelmes vagyok valakibe. Sajnálom. De rád nem is tudok úgy nézni, mint egy barátnőre. Te a testvérem vagy. Én csak így tudok rád nézni és ez nem fog megváltozni. - a szívem szakadt meg. Ott helyben megsemmisültem és megalázottnak éreztem magam. Szégyelltem, amit tettem és mondtam. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenembe. Nem akartam magam előtte elsírni. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy nekem csak ő van. Pedig tényleg így van. Ő az egyetlen fiú, akiről azt reméltem, hogy majd vigyázni fog rám. Hiú ábránd. Elkéstem már ezzel.
• Há-há hazudtam te pedig jól bevetted. - eljátszottam, hogy kinevettem, de hát ő már ismer, és tudja, mikor mondok igazat és mikor nem. Feleslegesen tettem ezt is, ahogy a vallomást is.
• Yumi. Tudom, hogy nem hazudtál. - nagyon elszégyelltem magam. - Túl fiatal vagy hozzám és nem is jössz, be. Sajnálom. - mondta könnyű szerrel. Nem akartam tovább látni. Nem így kellett volna neki elmondanom és ő is közölhette volna a tényeket velem egy kicsit kedvesebben.
• Nem érdekel. - felpattantam és berohantam a házba majd magamra zártam az ajtóm. Befeküdtem a takaróm és a párnáim alá és keservesen zokogtam. - Hogy lehetek ilyen idióta, hogy azt hittem bármi lehet köztünk. Nem is érdekel ez az egész. Hülye idióta Chanyeol. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Nem akarok vele többé találkozni még hallani se akarok róla. - de tévedtem pár hónap múlva hiánya felemésztett. Egyre jobban hiányzott és már nem is hívott. Fájt, hogy csak úgy elfelejtett. Látnom kell őt. Újra vele kell lennem. A napok jöttek és mentek, de én nem tudtam róla semmit. Fájt, hogy mikor lehetett volna nem voltam vele. Ki kellett volna használnom az időt ahelyett, hogy kicsinyes butaságaimmal zaklatom.

Hála a jó égnek ezt az imám az ég meghallgatta. Hazafelé tartottam a suliból mikor egy plakátot pillantottam meg. S. M ENTERTAINMENT. Állt rajta hatalmas nagy betűkkel. Meghallgatást szerveztek. Rögtön végig futott az agyamba, hogy ha jelentkezek, akkor több esélyem lesz újra Chanyeol mellett lenni. Letéptem a plakátot a falról és rohantam vele haza, mint kiskutya a csontjával. Otthon meg mutattam mindenkinek és bejelentettem, hogy jelentkezni fogok rá. Így is tettem. Remegő kézzel küldtem el a jelentkezésem utána pedig alig bírtam el aludni hetekig. De nem jött semmi. Nem kaptam semmi választ pedig annyira reménykedtem. Boldogságom szomorúsággá vált és reménytelen éreztem újra helyzetem. Megint gyerekesen viselkedtem mintsem törődve a való élettel. Bolond vagyok. Egy hibbant liba, aki mindent magáénak akar. Honnan vettem ezt a hülyeséget, hogy majd én bekerülök az SM-be. Nem vagyok normális.

Nem volt kedvem tovább élni. A lét számomra veszni látszott hisz egy olyan lány, mint én úgyse kapja meg azt, amit akar. Az álmaim már tűnő ábrándok. Lemondtam róluk hisz úgyse vállnak valóra. Bármit tehetek, értük ők szemtelenül cserbe hagynak, én pedig szélmalomharcokat vívok értük.  Már majdnem lemondtam Chanyról mikor kaptam egy levelet. Remegő kézzel bontottam ki és mikor elolvastam a szívem egyre hevesebben vert a testem pedig önszántából kelt életre és saját, önfeledt táncot járt. Visszahívtak és már az időpont is meg volt. Madarat lehetett volna velem fogatni annyira boldog voltam. Nem lehetet volna semmivel se elrontani a jó kedvem. Nem lett volna ellene méreg. Nevettem, kacarásztam, mint egy kisgyermek ki élete első babáját kapja. Nem sokára találkozok újra veled Chanyeol. 

3.rész: Ügye fogyott vallomás

Félek. Félek ezektől az érzésektől melyek záporesőként zúdulnak rám. Azt hittem nem fogok így érezni, ha elmész. Reméltem, ha érzek is irántad valamit az nem lesz ennyire intenzív. Tévedtem és most már csak remélni tudom, hogy hamarosan újra látni foglak téged. Bolond vagyok, hogy még mindig téged szeretlek és, hogy még mindig vágyom arra, hogy átölelj és fülembe súgd, menyire szeretlek. Lehetetlen és elképzelhetetlen, hogy te is ezt érezd. Nincs ilyen és nem is lesz. Te más vagy, ahogy én is. Tűz és víz és e kettő sose fog össze fonódni. Képtelenség, ahogy az is, hogy te meg én valaha az életben egy párt alkossunk. Ki kell vernem ezt a fejemből, de nem, tudom, hisz minden percben titokban arra vágyom, hogy te is viszonozd azt, amitől én annyira szenvedek.

Felhívtam minden este, de vagy nem vette fel vagy hulla fáradt volt. Nagyon sokat kell dolgoznia és a szívem összeszorul erre a gondolatra. Az én kis Chanyeolom. Nagyon hiányzik.
• Yumi. Holnap jön haza Chanyeol. - jött be az asszonyság az udvarból miközben én ismételten reménytelen gondolataimat véstem papírra.
• Tényleg? - nem akartam elhinni. Mesébe illő pillanatként tekintettem erre. Chany itthon? És ráadásul holnap? Nem ez valami tréfa lehet.
• Igen. - és láttam rajta ő is felhőtlenül boldog.
• Jaj de jó!!! - felszaladtam a szobámba majd a szekrényembe bújtam megkeresni a féltve eldugott ajándékomat, amit neki csináltam. Nem nagydolog, de neki tudom jól, hogy tetszeni fog. Még elvégeztem rajta pár utolsó simítást és végül becsomagoltam. Visszatettem a szekrénybe, hogy ne legyen semmi baja. Lehetetlen volt engem elviselni azon a délutánon. Annyira boldog voltam és alig vártam már, hogy újra tudjak vele beszélgetni. Érezni akartam édes illatát és hallani felemelően boldog hangját. A ház nélküle olyan üres de, hogy újra itthon lesz minden olyan lesz, mint annak idején.

Egész éjszaka nem tudtam aludni. Csak az járt a fejembe, hogy holnap haza jön, én pedig boldogan fogok ugrani a nyakába és végre tisztázni fogom vele iránta érzet érzelmeimet. Nagyon szeretem, és azt akarom, hogy ezt ő is tudja meg. Lehet, hogy meg fog döbbeni, de nem hiszem, hogy el fog utasítani hisz annyit voltunk már együtt. Ő és én végre talán egy pár leszünk. Magamhoz ölelve kispárnám aludtam el. Már álmaimba is befészkelte magát és már lassan olyan volt, mint egy ragályos betegség, ami újra meg újra meg keres, ha már gyógyultnak vagyok tekintve. Ő is ilyen nekem mióta csak ismerem. Nem tudok belőle kigyógyulni és érzem ez lesz a vesztem.

Hajnalba ébredtem fel. Rajtam kívül semmi és senki más nem volt még ébren. A madarak próbálgatták hangjukat, de semmi más zajt nem hallottam. Túl korán volt még. A szekrényemhez vettem az irányt. Kinyitottam ajtaját majd elő vettem az ajándékát. Magamhoz öleltem mosollyal az arcomon és reméltem hamarosan végre haza fog érni és találkozhatunk. Az asszonyság egész nap a konyhában volt és főzött drága egyetlen fiának. Én a házat vettem kezelésbe míg Yoora egésznap a szobájában volt és vagy a gép előtt ült vagy a telefonján csacsogott. Bementem Chanyeol szobájába és elkezdtem porszívózni majd a tárgyakról lesöpörni a port. Az asztalt vettem kezelésbe mikor egy borítékot láttam meg rajta. Nem volt rajta feladó se címzett. Eleinte nem akartam kinyitni, de győzött a kíváncsiságom és elolvastam. Egy gyönyörű szerelemes levél volt, amit ő írt. Szívem összeszorult. Biztos egy lánynak írta, akibe reménytelenül szerelmes volt vagy még mindig az. Visszatettem a levelet a helyére majd mintha mi sem történt volna lementem a nappaliba próbáltam gondolkodás nélkül végezni a munkámat.

Delet ütött az óra mikor Chanyeol belépett, az ajtón. Összeszorult a szívem és rögtön, mint egy jó kis húg a nyakába ugrottam. - Hiányoztál.
• Te is nekem baby. - olyan jó volt ismét átölelni. Magamba szívtam illatát és próbáltam memorizálni hangjának csengését. Felesleges hisz ő rá mindig is emlékezni fogok.
• Hééé… ne hívj már így. Nem vagyok kicsi már. - csapkodtam szokás szerint.
• Tudom, de akkor is. Na, hadd nézzelek. - megfogta a kezem és a fejem felé emelte majd elkezdet lassan megpördíteni, hogy megnézhessen, mint valami szobrot. - Nagyon sokat fogytál. Eszel te rendesen?
• Igen. 
• Képzeld el kisfiam Yumi táncolni szokott.
• Tényleg kicsi baby?
• Igen, de nem megy valami jól.
• Na, majd szeretném én azt látni. - kacsintott egyet. Újra minden olyan lett egy pillanatra, mint régen. Boldog voltam, hogy egy időre visszakaptam titkos szerelmemet. Sokat mesélt arról ebéd közben, hogy hogyan telnek minden napjai és, hogy mennyit kell próbálnia. Most is alig akarták haza engedni, de mivel sokat fejlődött így elengedték erre az egy napra. Holnap vissza kell mennie. Elszomorodtam, hogy csak ennyi ideig maradhat. A sírás kerülgetett, de tartanom kellett magam. Mikor befejeztük az ebédet és a faggatás is alább maradt kicsaltam Chanyeolt a bunkerbe. Beültünk a mi kis szentéjünkbe és szótlanul ültünk egymással szembe. Mintha csodára vártunk volna. Őszintén én arra vártam.
• Bár megállna az idő. - csúszott ki a számon. Felkapta a fejét és értetlenül nézett rám.
• Ezt most miért mondod?
• Nagyon hiányzol, el se tudod hinni menyire. Minden nap arra gondolok vajon most, hogy vagy, mit csinálhatsz, és mikor jössz végre haza. Nagyon boldog lettem mikor megtudtam, hogy haza jössz. Kérlek, ne menj vissza. Hiányzol.
• Te is nekem kis butus, de nekem ez az életem. Nyugi nem sokáig fog ez már tartani. Csak az első pár hónap ilyen utána minden olyan lesz, mint régen.
• Nem lesz semmi olyan, mint régen. - sírtam el magam. - Hát nem látod? Nem érzed? Szerelmes vagyok beléd Chanyeol.

2.rész: Búcsú és ígéret.

• Yumi!!! - ébresztet Chanyeol. Felriadtan édes álmomból majd próbáltam kinyitni a szemem, de a szobába beáramló világosság ezt meg nehezítette.
• Mi- mi az? - motyogtam álmosan miközben kezeimmel próbáltam védeni a szemem az irritáló világosság ellen.
• Gyere, kellj fel! Ma van a nagy nap. - mondta lelkesen. Nekem nem volt ez olyan nagy nap. Ma költözik el itthonról az én hősöm. Nem akartam, hogy elmenjen, de én ebbe sajnos nem szólhattam bele. Nem akartam ő és az álmai közé állni, de az a gondolat, hogy bármelyik lány megkaphatja majdnem megfojtott. Majdnem? Teljesen. Nem akartam, hogy engem itt hagyjon. Önző vagyok, de akkor is. Szükségem van még rá és minden nap látni akarom. Látni akarom, ahogy rám nézz édesen csillogó szemeivel, ahogy erős karjaival átölel és biztonságot nyújt nekem. Nélküle nem vagyok egész. Ő tesz engem azzá, aki valójában vagyok.

Feltápászkodtam ágyamból és a tükör felé vettem az irányt. Megnéztem sápadt, kialvatlan arcom. Az ajándékra pillantottam, ami ott volt asztalomon. Már majdnem megfeledkeztem róla. 
• Chanyeol! - kiabáltam utána kihajolva ajtómon. Visszajött hozzám majd egy sunyi mosollyal nézett rám.
• Mi az baby?
• Egy óra múlva gyere a bunkerbe. Van egy ajándékom. 
• Rendben. - megpuszilta homlokom, majd összeborzolta hajam és ott hagyott. Elment abba az irányba ahová előbb tartott. Megfürödtem majd felöltöztem, felkaptam ajándékom és indultam a hátsó kertbe. Mikor elértem a kis viskót beléptem szedet, vetet ajtaján és leültem az egyik sarokba.  Izgatottan számolgattam várakozás közben a perceket, hogy meddig lesz itt még velem. Bárcsak mindig velem lenne. Azt hittem, hogy mire eljön ez a nap ő meg én egy párt fogunk alkotni és mindenki büszkén fog rólunk beszélni. Kislány vagyok még. Hogy képzelhettem ezt. Ennek nincsen se jelenje se jövője. Ő elmegy, én pedig itt maradok egyedül elfeledve, mint egy nem kívánatos személy. Fáj, de ez az igazság. Én más vagyok, ahogy ő is. Más a céljaink és más dolgok érdekelnek minket. Én meg ő nem lehetünk, együtt hisz a sors nem ezt tervezi számunkra. Ha ezt tervezte volna, akkor most nem kéne búcsúzkodnunk.

 Belépett az ajtón majd leült velem szembe. - Szia, kicsi baby.
• Jaj, ne hívj már így. Nem vagyok kis gyerek. Tessék ez a tied. - nyújtottam felé szerény kis ajándékom megjátszva a sértődöttet.
• Mi ez? - kérdezte kíváncsian miközben a füle mellett kezdte el rázni a kis dobozkát azt gondolva, hogy majd kitalálja, mi van benne.
• Nyisd ki. - kinyitotta a kis dobozt és egy nyaklánc volt benne egy medállal. A neve kezdő betűje. 
• Köszönöm ez nagyon szép.
• Nézd nekem is van. - az enyémen pedig az én kezdő betűm volt.
• Ezt rosszul csináltad.
• Miért? - néztem rá durcásan. 
• Ad ide a medálod. - levettem a nyakláncomról majd oda adtam neki ő pedig feltette az övére és a saját medálját tettem az enyémre. - Így mindig velem leszel. De ígérem neked, ahogy tudlak, mindig meg foglak látogatni és akkor megint verekedünk egy sort.
• De vigyázz. Tudod, hogy rúgok. - nevettem gúnyosan.
• Tudom baby. - átölelt majd kaptam az arcomra egy puszit. - Emlékszel?
• Mire?
• Az első csókodra. - éreztem, ahogy az arcom hófehérből vörössé válik.
• Egy bunkó voltál. - nevettem fel.
• Nem is. Csak sajnáltam, hogy milyen kis ronda vagy és senki nem akar megcsókolni.
• Hogy te… - ütöttem meg gyengéden a mellkasát.
• Csak vicceltem. - elkapott és elkezdet csikizni. - Hát anyáméknak elég sok bajuk volt velünk.
• Az biztos.
• Emlékszel mikor fölgyújtottuk a szomszéd posta ládáját?
• Abban én nem voltam benne és amúgy is te bénáztál, mert mondtam, hogy a füvet próbáld meg.
• Na, akkor ki is nem volt benne miss tökéletes.
• Jól van, na. Hát mikor a macska lábaihoz kisautókat kötöttünk Yoora meg majdnem szívrohamot kapott miatta. 
• Szegény macsek. Anyuék is jól leszidtak minket. Hát mikor elkötöttük a kocsit.
• Az azért eléggé félelmetes volt. Én féltem. Nem vagy valami jó sofőr.
• 13 voltam. Jesszusom. Ahhoz képest jól vezettem.
• Igaz, hogy csak a kézifék volt kiengedve, de te, ha azt vezetésnek hívok, akkor jól van.
• Apu, hogy rohant már a kocsi után.
• Hát mikor felmásztunk egy darab ponyvával a tetőre, hogy sárkányrepülőzünk. Egy hétig nem nézhettünk TV-t . Te emlékszel mi volt a címe a filmnek. 
• Aszem valamelyik James Boondos film volt. De egyszer sikerült el törnünk a kezed.
• Hát eléggé fájt is. Várjál, hogy is tört el? Ja, igen akkor is verekedtünk. "Gyere Yumi mutatok egy új fogást"
• Nem azt nem így törted el. Dragon Ball Z-et néztünk. Emlékszel és te csillag harcos akartál lenni, felmásztunk a szekrényre és onnan ugráltunk le.
• Emlékszem tényleg. Hééé de remélem, tudod, hogy kerültem fel a szekrényre. Te csaltál fel.
• De vicces volt valld be.
• Igen az volt. - elnevettük magunkat ez után a kis nosztalgiázás után. Bárcsak minden így maradna.
• Na, gyere, menjünk, mert megint bajban leszünk. 
• Azt hiszed?
• Nem hiszem, tudom. - megfogta a kezem és ki vezetett a bunkerból. A búcsú ebéden itt volt majdnem az összes rokona, akik nagyon büszkék voltak rá. Egész idő alatt mindenki vele foglalkozott én pedig könnyeimet próbáltam vissza tartani. Nem akartam, hogy elmenjen, és itt hagyjon. Szükségem van rá. Nem tehettem ellen semmit, nem tudtam megakadályozni ő pedig könnyű szerrel lépett ki az ajtón mindent itt hagyva, ami eddig az életét jelentette.