2014. február 14., péntek

8. rész: Azt hiszem…









 Tao egyre szenvedélyesebben csókolt. Alig tudtam neki ellen állni, de azt tudtam nem akarom őt elsőnek. Szép lassan eltoltam magamtól. Kérdően nézett rám.
- Sajnálom Tao, de én erre még nem állok készen.
- Semmi baj. - átölelt és szorosan ölelt magához. Fejem búbját megpuszilta majd állát a fejemre tette. - Semmi baj. - mondta még egyszer. - Bocsánat nem kellett volna így. - megfogta a kezem majd leültetett az ágyra. - Yumi én az óta kedvelek mióta megláttalak. Megfogtál és egyszerűen az óta csak is rád vágyok. Annyira édes és szép vagy. Tudom, mind ez hülyén hangzik és értetlenül, de így érzek és ez nem fog sose elmúlni. Azt hiszem. Kérlek, legyél a barátnőm.
- Tao… - sóhajtottam a nevét. Ő a kezemet fogta gyengéden én pedig csak ültem és tépelődtem. - Aranyos fiú vagy. - szemébe néztem ő pedig kíváncsian várta a válaszom. Elkezdte simogatni az arcom majd megpuszilta a nyakam.
- Akkor legyél az enyém. - suttogta a fülembe. Magához ölelt én pedig szégyellősen ültem karjaiba. Nem tudtam mit tegyek. Soha se történt még velem ilyen és azt se tudtam, hogy ,hogy kezeljem ezt az a helyzetet. Senki se mondott nekem még ilyeneket. Senki se dicsért és senki se simogatta még így az arcom. Chanyval ez más volt. Ő tőle nem éreztem ennyi kedvességet. Ő más volt. Ő talán tényleg csak a testvérem marad, de akkor is érzek iránta valamit és nem akarok, addig lemondani róla ameddig nem tudom pontosan, hogy ezzel az érzéssel meddig juttok el. Kísérletezni akarok és meg akarom tudni meddig, bírom, mennyire vagyok erős. Tao keze idő közben vándorútra tértek és oldalam simította végig miközben bele csókolt a nyakamba. Jól eset. Hazudnék, ha azt mondanám nem vett le a lábamról. - Annyira szép vagy. - suttogta.
- Tao… Kérlek ne mondj nekem ilyeneket.
- Miért ne?
- Mert nem igaz. - megcsókolt újra. Alsó ajkamat megharapta gyengéden jelezvén, hogy engedjem be. Megadtam neki és nyelvével, az én nyelvemmel játszott. Egyre szenvedélyesebbé vált a csókunk. Ő gyengéden hanyatt döntött az ágyon majd rám tornyosulva csókolt tovább. Kezeivel bejárta testem majd puha ajkaival is fel akarta térképezni testem minden egyes érzékeny szegletét. Egyre kéjesebb, és hangosabb nyögések hagyták el a szám miközben ő próbálta testem feltérképezni. Jól eset az érintése és az, hogy valaki végre megpróbál szeretni nem pedig csak játszani, akar naiv, gyerekes természetemmel. - Taozi… - nyögtem nevét. - Ezt ne most kérlek. - abba hagyta. Lefeküdt mellém egy nagy mosoly kíséretében majd átölelt és mellém fészkelte magát. Behunyta szemét.
- Legyél az enyém, mert meghalok. - nem értem. Alig ismer. Akkor mégis miért mond nekem ilyeneket. Egyre bonyolultabb mellettem minden. Újra szeretnék az az ártatlan kislány lenni aki Chany édes csókjára vágyott semmi másra. A karjaiba szeretnék újra futni mikor az ég mennydörögve játssza el idejét a Holdat eltakarva, miközben szolgájával, a széllel a gyenge fák ágait hajlongatja. Emlékszem arra az estére. A szél visítva terrorizálta a fákat, a nehéz eső cseppek pedig az a redőnyt kopogtatták bebocsátásban reménykedve. Féltem. Macimat magamhoz öleltem szorosan, szemeim összeszorítottam és reménykedtem, hogy nem sokára vége lesz, és újra tudok aludni. Nem így lett. Az ég hirtelen dörrent egyet mintha a világ minden fájdalmát bele tette volna ebbe az egy eget verő dörgésbe. Sikítottam egyet, feltéptem szobám ajtaját és Chanyeol szobája felé rohantam, macimmal a kezembe. Berontottam a szobájába és bebújtam mellé a takaró alá.
- Hmmm…. Yu-yumi te vagy az??? - dünnyögte.
- Félek Chany.
- Felesleges. Ez csak egy vihar. Neki az a dolga, hogy essen és dörögjön. Nem tud bántani. - magához szorított. - Nem hittem volna, hogy ilyen kis ijedős vagy ennyi évesen. Na és ez a maci? 13 és fél vagy. - nevetett fel halkan.
- Nem szeretem a viharokat. Félek a hangoktól, amik kintről jönnek. Félek, hogy elviszi a szél a tetőt és a gonosz emberek bejutnak.
- Nem kell félned itt, vagyok. - magához vont még jobban. Megsimogatta arcom gyengéden és óvatosan. Majd ajkaimon simított végig, hosszú ujjaival. - Hmmm… - hagyta el a száját. Sötét volt, de ahogy a villám fénye bejutott a szobába láttam, hogy engem nézz. Éreztem, hogy izgul, ahogy én is. Lassan lehajolt majd édes ajkaival megcsókolt. Hirtelen maga alá gyűrt én pedig hagytam, hogy nyelvévvel bejusson a számba és kényeztessen. Pár perc volt ez, de elég volt. A csókot abba hagyta és újra karjaiba vont. Ártatlan csóknak indult és az is maradt. - Én mindig melletted leszek.

Rá néztem a mellettem fekvő Taora. Elmosolyodtam majd karjaiban vetettem ismét magam. Talán ő neki kéne magamat oda adnom nem pedig Chanynak? Talán ő az, akit nekem rendeltek? De mégis valami visszatart. Valami furcsa, kiszámíthatatlan érzés mely el akar magával sodorni a fekete semmiségbe megóvva Taotól. Ő elérhetőnek látszik Chany nem. Ő van, most itt mellettem ő bókol nekem. Ő ölel, ő von karjaiba nem pedig az ki annak idején gyengéd szóval megígérte nekem. Hatalmába kerített volna ennyire, hogy mindig csak rá gondolok, és azt akarom bárhol is vagyok, hogy bárcsak ő lenne itt mellettem? Ez lehetetlen elképzelhetetlen. Nem akarok ezzel a gondolattal együtt élni, de sajnos nincs választásom.
Időközben Tao elaludt. Végig simítottam arcán majd lefejtettem magamról a kezeit és Chany szobájába indultam. Halkan benyitottam majd magam után becsuktam az ajtót és befeküdtem az ágyába. Magamra húztam takaróját, amin még mindig érződött édes illata mi annyira bele véste magát magamba az évek során. Belefúrtam testem az ágyába és arra gondolva, hogy itt van mellettem elaludtam.

Még mindig hiányzik. Még mindig akarom. Újra azt akarom, hogy úgy csókoljon, mint azon az éjszakán vagy olyan édesen, mint a bunkerben annak idején. A kezét magamon akarom érezni és azt is engedném, hogy puha kezeivel végig járja ártatlan, érintetlen testem. Neki mindent megengednék. Egy szavára ugranék és bármit megtennék bármikor.

A reggel kegyetlenül keltett fel. Elvette tőlem álmaim, összetiporta és viseltesen adta vissza azt. Nincs több Chany. Nincs, több álom mi annyira édesen vigyáz arra, hogy a gyermek mivoltom meg maradjon, addig ameddig meg nem talál engem az a fiú, akiért szívem olyan rég óta áhít. Örök gyermek akarok maradni ebben a hittben.

Boldogtalanul közeledtem a lépcső felé, hogy lemenjek az ebédlőbe ahonnan boldog emberek, boldog kacaja hangzott fel. Megkapaszkodtam a korlátba majd kótyagos fejjel indultam le felé. Agyam teli volt gondolatokkal szívem pedig fájdalmas sejtelemmel, ami azt suttogta „Ma minden eldől”. Nem, nem, nem. Ráztam meg fejem. Ma nem kellenek ezek a vészjósló előjelek. Ma csak gondtalanul, gondolatok nélkül szeretnék lenni. Nem akarok foglalkozni semmi mással csak a tánccal.

Tao boldog arcát pillantottam meg a többiek közt mikor az ebédlőbe érkeztem. Felpattant és oda sietett hozzám majd megfogta kezem és az asztalhoz vezetett. Leültetett maga mellé én pedig meg illetődve néztem az elnémult, boldog társaságra. Tao megfogta a kezem az asztal alatt majd lehajtott fejjel mosolygott. A többiek minket néztek én pedig nem értettem, hogy mi zajlik körülöttem.
- Este jól eltűntél. - mondta édesen.
- Sajnálom. Át mentem Chany szobájába aludni, mert nem akartam, hogy félre érthető helyzetbe keveredjünk.
- Semmi baj. - nézett rám megint azzal az édes, mindjárt felfallak mosollyal és tekintettel. - Jól aludtál? Ki tudtad magad piheni?
- Persze. És te? - kérdeztem kissé félénken.
- Igen. Nagyon kényelmes az ágyad.
- Tudom és szeretem is.
- Azt hittem, hogy a karjaidba ébredhetek. - megsimogatta az arcom. - Mi a válaszod a kérdésemre? - értetlenül néztem rá. - Amit este kértem tőled. - nagyot sóhajtottam majd szemeibe néztem.
- Legyen. Leszek a tied.



2 megjegyzés: